Ki van a blog mögött?

Sziasztok!

Orsi vagyok, marketinges, édességmániás, valamint csokoládé- és sütifüggő. A családom szerint Gombóc Artúr elbújhat mellettem, és állítólag soha nem csillog úgy a szemem, mint amikor csoki közelében vagyok. Mindig is imádtam az édességeket, de általában megvettem magamnak azt, amire szükségem volt, vagy Anyukám, netán Nagymamám sütijeire szabadultam rá. Egyszerűbb volt így, na meg időm sem volt rá, hogy munka után még nekiálljak sütni.:)

2016 év végén fordult egyet a világ: egyik napról a másikra akartam nagyon egészséges életmódra váltani, de a drasztikus cukormegvonás belőlem napok, hetek elteltével sem azt váltotta ki, mint amit az emberek döntő többsége megtapasztal ilyenkor. Ahelyett, hogy egyre kevésbé hiányzott volna az édesség, inkább egyre erősödött az az érzés, hogy de ennék egy finom sütit vagy csokit. 5 hét elteltével már süteményekkel álmodtam, és végül engedtem a nyomásnak: sütöttem egy süteményt...majd pár nap múlva megpróbálkoztam egy másik süteménnyel, és ezzel rákaptam a desszertkészítés ízére:).

Azért, hogy fejlődni is tudjak az új hobbimban, amolyan újévi fogadalomként kitűztem magam elé célnak egy programot, ami 52 hét 52 desszert projektnéven futott. Az elkészült desszertek fotóját feltettem az Instagramra, ami plusz motivációt adott. (Ha elmaradtam olykor egy héttel, kaptam is a kollégáimtól a kérdést, hogy hol a hetisüti?). Igyekeztem mindig valami izgalmas süteményt készíteni, és mit ne mondjak, nagyon jó érzés volt az első tortát, első kelt tésztát vagy épp linzert megsütni úgy, hogy az eredmény jól sikerült.

2018-ra új célt találtam magamnak: nem csupán megosztom az elkészült desszertek képeit, hanem ezen a blogon közzéteszem a bevált recepteket, tippeket, tanulságokat, további ötleteket, amikből inspirációt lehet meríteni.

2018 más szempontból is izgalmas számomra: márciusban adásba került az Ide Süss a Viasaton, aminek első évados szereplője/ versenyzője voltam. Kövess Facebookon, ha erről többet szeretnél tudni!:)

A Marie Claire készített velem egy interjút, ebből is kiderül egy kicsit több rólam:
https://marieclaire.hu/gasztro/2018/04/20/torok-orsi-a-sutes-szamomra-egy-pihenteto-alkotoi-folyamat/

 img-4482.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://sutimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr8713578513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 

insta_kep.jpg

Sütimesék

Üdvözöllek a blogomon, ahol bizony minden a sütikről szól: receptekről és variálhatóságukról, tippekről és buktatókról (mert senki sem születik profinak, landolt már párszor a kukában sütim nekem is), kreativitásról, inspirációkról és ötletekről. Ha kíváncsi vagy kicsit többre is, akkor nézd a Viasaton indult Ide Süss című sütis műsort, mert az első évad szereplői között engem is megtalálsz!:)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása